A biztonságos unalom és a családi biznisz: Miért menekül a Ubisoft a múltjába?

Amikor egy óriásvállalat szekere kifelé áll a rúdból, a vezetésnek két választása van: vagy radikális innovációval próbálja visszanyerni a piac bizalmát, vagy elkezdi hangosan sorolni a fiókban lévő ezüstkészletet, remélve, hogy a csillogás elvakítja a részvényeseket. Yves Guillemot, a Ubisoft alapító-vezérigazgatója a legutóbbi, Variety-nek adott interjújában egyértelműen az utóbbi utat választotta. A bejelentés, miszerint két új Far Cry és több Assassin’s Creed projekt is készül, nem meglepetés – hiszen ezek a cég utolsó bástyái –, de az időzítés és a körítés több mint beszédes.

A „pipeline” mint varázsszó a viharban

Guillemot optimizmusa mögött egy olyan vállalat képe rajzolódik ki, amely éppen most esik át története egyik legfájdalmasabb átalakításán. A cég ötmilliárd eurós piaci értéke az elmúlt 15 év mélypontjára zuhant, a Tencent pedig egyre nagyobb árnyékot vet a francia függetlenségre. Ebben a kontextusban kell értelmeznünk a „két új Far Cry” hírét.

Az egyik projekt, a belsős körökben csak Blackbird kódnéven futó hetedik rész, a pletykák szerint egy 72 órás (valós időben 24 órás) időlimittel operáló, nem-lineáris családi mentőakció lesz. A másik, a Maverick, egy alaszkai környezetbe helyezett, „extraction shooter” alapú többjátékos élmény. Papíron mindkettő izgalmasan hangzik, de tech-szkeptikusként fel kell tennünk a kérdést: képes-e az a Ubisoft, amely az elmúlt években sorra bukta el a kísérleti projektjeit (lásd a most elkaszált Assassin’s Creed Singularity kártyajátékot vagy a végtelen ideig halasztott Skull and Bones-t), egy ennyire telített piacra betörni egy újabb multis lövöldözővel?

Kérdések, amikre nem kaptunk választ

Bár Guillemot büszkén hivatkozott a Vantage Studios „szilárd terveire”, az interjú legalább annyi kérdést hagyott nyitva, amennyit megválaszolt.

1. Hogyan fér össze a bővülés a leépítéssel? Miközben a vezérigazgató „több Assassin’s Creedről” beszél, a cég éppen most bocsátott el újabb 40 fejlesztőt a Splinter Cell remake-en dolgozó stúdióból. A 200 millió eurós költségcsökkentési terv nem éppen a kreatív szárnyalás melegágya.
2. Mi történt a Prince of Persiával? A Sands of Time Remake kálváriája jól mutatja a belső folyamatok zavarát. Öt év munka után a projektet gyakorlatilag a nulláról kellett újraindítani. Ha egy lineáris akciójáték kifog a cégen, mi a garancia a „merészebb” Far Cry formulára?
3. A Web3 kísértete: Bár az AC Singularity elkaszálása jó hír a játékosoknak, a tény, hogy a Ubisoft eddig erőltette a blokklánc-integrációt, jelzi, hogy a vezetés hajlamos elszakadni a realitástól a divatos tech-hívószavak kedvéért.

A családi ezüst és a nepotizmus árnyéka

Az elemzés legkényesebb pontja nem is a játékok listája, hanem az a strukturális átalakítás, amelynek során a legfontosabb márkákat (Assassin’s Creed, Far Cry, Rainbow Six) tömörítő Vantage Studios élére Guillemot a saját fiát, Charlie-t nevezte ki társ-vezérigazgatónak.

„A Ubisoft családi vállalkozásként jött létre, és ez az örökség segít minket a hosszú távú szemléletben” – mondta Guillemot.

Ez a mondat egy tőzsdén jegyzett, több ezer főt foglalkoztató globális nagyvállalat esetében finoman szólva is anakronisztikus. Amikor a munkavállalók sztrájkolnak, és a részvényesek a vezetés alkalmasságát kérdőjelezik meg, a „családi értékekre” való hivatkozás inkább tűnik a hatalom átmentésének, mintsem szakmai döntésnek. Charlie Guillemot eddigi legnagyobb „érdeme” a mobilra szánt, majd gyorsan elfeledett Tom Clancy’s Elite Squad volt, illetve egy NFT-fókuszú startup alapítása. Ez a háttér nem feltétlenül az, amit a rajongók látni szeretnének a kedvenc franchise-aik élén.

A számok tükrében: Mit várhatunk?

Az alábbi táblázat összefoglalja a Ubisoft jelenlegi „húzóneveinek” állapotát és a hozzájuk kapcsolódó kockázatokat:

A biztonsági játék csapdája

A Ubisoft stratégiája világos: visszanyúlni ahhoz, ami egyszer már működött. Az Assassin’s Creed közössége tavaly átlépte a 30 millió játékost, ami hatalmas szám, de ez a tömeg nem a hűség, hanem a választék hiánya miatt van ott. Ha minden évre jut egy bérgyilkosos kaland, az egy idő után nem esemény lesz, hanem rutin.

Az üzleti logika azt diktálja, hogy a válság idején a biztos bevételi forrásokat kell fejni. De a játékiparban a „biztos” gyakran a „középszerű” szinonimája. A Far Cry 6 már érezhetően fáradt volt, a formulát pedig nem egy újabb alaszkai térképpel vagy egy kényszerített időlimittel kellene megújítani, hanem valódi kreatív bátorsággal.

Következtetés: Túlélés vagy megújulás?

Reális értékelésünk szerint a Ubisoft jelenleg a túlélésért küzd. Yves Guillemot interjúja egyfajta „minden rendben, nézzétek, mennyi játékunk van” típusú kommunikációs offenzíva, aminek célja a belső feszültségek és a külső piaci nyomás enyhítése.

Van-e ebben valami jó? Igen. Az, hogy a cég végre felismerte: a Web3-as és metaverzumos álmok helyett a valódi játékfejlesztésre kell koncentrálniuk. Az Assassin’s Creed Shadows sikere (vagy bukása) lesz az első igazi értékmérője ennek az új korszaknak. Ugyanakkor a nepotizmus vádja és a folyamatos leépítések olyan morális és strukturális válságot jeleznek, amit nem lehet elfedni két újabb nyílt világú lövöldözővel.

A Ubisoftnak nem több játékra, hanem jobb vezetésre és egyértelműbb jövőképre lenne szüksége. Amíg a „családi örökség” fontosabb a szakmai megújulásnál, addig a Vantage Studios projektjei is csak a jól ismert Ubisoft-recept újramelegített változatai maradnak. A kérdés már csak az: meddig éhes még erre a közönség?