A NASA megerősítette, hogy egy közel kétméteres, héttonnás meteorit hatolt be a légkörbe fényes nappal, jelentős hangrobbanást és vibrációt okozva több amerikai államban.
- március 17-én, helyi idő szerint délelőtt 9 óra körül ritka csillagászati és atmoszférikus jelenség zajlott le az Egyesült Államok északkeleti része felett. Egy jelentős méretű meteoroid hatolt be a Föld sűrűbb légrétegeibe, amely nemcsak vizuálisan volt érzékelhető a verőfényes napsütésben, hanem fizikai hatásaival – hangrobbanással és talajmenti vibrációval – is riadalmat keltett a lakosság körében. A NASA Meteoroid Environments Office és az Amerikai Meteortársaság (AMS) adatai alapján az esemény tudományos paraméterei kiemelkedőek.
Kozmikus behatolás fényes nappal
A jelenséget 11 amerikai államból, köztük Ohióból, Pennsylvaniából, Marylandből és Wisconsinból, valamint a kanadai Ontario tartományból is jelentették. A szemtanúk egy rendkívül fényes, izzó tűzgömbről számoltak be, amely gyorsan szelte át az eget, maga mögött tartós kondenzcsíkot hagyva. A nappali láthatóság ténye önmagában is jelzi az objektum méretét és energiáját; a legtöbb meteoroid ugyanis túl kicsi ahhoz, hogy a közvetlen napfény mellett észlelhető maradjon.
A vizuális élményt szinte azonnal követte egy sorozatnyi mély dörrenés, amelyet sokan robbanásként vagy földrengésként értelmeztek. Az Ohio állambeli Olmsted Falls lakói arról számoltak be, hogy az ablakok beleremegtek a lökéshullámba, míg a National Weather Service (NWS) clevelandi irodájának munkatársai saját épületükben is érezték a vibrációt.
A kinetikus energia fizikája: 250 tonna TNT
Bill Cooke, a NASA meteoroid-környezeti irodájának vezetője részletes adatokat közölt az objektumról. A számítások szerint a meteoroid átmérője megközelítette a 2 métert, tömege pedig 6 és 7 tonna közé tehető. Ez a tömeg szuperszonikus sebességgel, körülbelül 72 420 km/h-val (20,1 km/s) érkezett a légkörbe.
Az alábbi táblázat összefoglalja az esemény legfontosabb fizikai paramétereit:
| Paraméter | Érték |
|---|---|
| Becsült átmérő | ~1,83 - 2 méter |
| Becsült tömeg | 6 - 7 tonna |
| Belépési sebesség | 72 420 km/h (20,1 km/s) |
| Felszabadult energia | 250 tonna TNT ekvivalens |
| Első észlelési magasság | 80 km (Erie-tó felett) |
| Fragmentáció magassága | 48 km (Valley City felett) |
| Megfigyelési terület | 11 USA állam + Ontario (Kanada) |
A felszabadult energia mértéke – 250 tonna TNT ekvivalens – magyarázza a távolról is hallható hangrobbanásokat. Ez az energia nem egyetlen pontban, hanem a fragmentáció (szétesés) folyamata során szabadult fel, ahogy a légköri súrlódás okozta hő és nyomás darabokra törte a kőzetet.
Szatellit-adatok és a fragmentáció folyamata
A modern technológia lehetővé tette, hogy az eseményt ne csak a földfelszínről, hanem az űrből is rögzítsék. A NOAA GOES-19 meteorológiai műholdja, amely geostacionárius pályán kering, a Geostationary Lightning Mapper (GLM) nevű műszerével detektálta a meteor felvillanását. Bár ezt a műszert villámok megfigyelésére tervezték, a meteorok által keltett intenzív fényimpulzusok is aktiválják az érzékelőit.
One of our employees, Jared Rackley, caught this morning's meteor on camera from the Pittsburgh area. pic.twitter.com/2LdqOpChti
— NWS Pittsburgh (@NWSPittsburgh) March 17, 2026
A pálya rekonstrukciója alapján az objektum először az Erie-tó felett, Lorain közelében vált láthatóvá, mintegy 80 kilométeres magasságban. Dél felé haladva több mint 55 kilométert tett meg a felső légkörben, mielőtt körülbelül 48 kilométeres magasságban, Valley City felett darabjaira hullott volna. A fragmentáció során keletkező lökéshullámok okozták a talajon tapasztalt „sorozatos dörrenéseket”, amelyek Ryan Connor meteorvadász szerint alapvetően különböznek a vadászgépek által keltett egyszeri hangrobbanástól.
Meteoritvadászat: Mi maradt az égi vándor után?
A szakértők szerint bár az objektum nagy része elégett vagy porrá vált a súrlódás következtében, nagy a valószínűsége annak, hogy kisebb darabok elérték a felszínt. A kutatók szerint a meteoritok az Ohio állambeli Medina megye környékén érhettek földet. Brian Mitchell, az NWS meteorológusa ugyanakkor óvatosságra int: a legtöbb anyag elpárolgott, így csak apró töredékekre lehet számítani.
Fontos tudományos tény, amelyet Bill Cooke is hangsúlyozott, hogy a frissen hullott meteoritok a közhiedelemmel ellentétben nem forróak. Mivel a világűr extrém hidegéből érkeznek, és a légkörben töltött rövid idő alatt csak a külső rétegük hevül fel (majd párolog el), a földet éréskor kifejezetten hideg tapintásúak lehetnek. A kutatók és amatőr gyűjtők számára ez az esemény ritka lehetőséget kínál a Naprendszer korai szakaszából származó anyagok közvetlen vizsgálatára, feltéve, hogy sikerül lokalizálni a becsapódási mezőt.
