Miközben a Resident Evil Requiem sorra dönti a rekordokat, a háttérben egy másik típusú hódítás zajlik: a szaúdi állami tőke módszeresen kebelezi be a japán óriás tulajdonrészét.
Amikor Leon S. Kennedy a legújabb kalandjában, a Resident Evil Requiem-ben átvágja magát a borzalmakon, valószínűleg nem sejti, hogy a háttérben egy sokkal kiszámítottabb és csendesebb hatalomátvétel zajlik. A Capcom jelenleg a reneszánszát éli: a játékaik jobbak, mint valaha, az eladásaik szárnyalnak, és a kritikusok is a lábaik előtt hevernek. Ez a fajta siker azonban nemcsak a rajongókat vonzza, hanem azokat a globális befektetőket is, akiknek a pénztárcája feneketlen, a motivációik pedig legalább annyira összetettek, mint egy Umbrella-összeesküvés.
Legutóbb az Electronic Gaming Development Company (EGDC) – amely közvetlenül a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Salman MiSK Alapítványához köthető – vásárolt be jelentősen a japán kiadóba. A 26,78 millió részvény megszerzése önmagában is figyelemre méltó, de a kontextus teszi igazán érdekessé: ezzel Szaúd-Arábia közvetett és közvetlen részesedése a Capcomban átlépte a 10 százalékos küszöböt.
Csak a profit beszél, vagy valami más?
A hivatalos kommunikáció szerint ez egy „tiszta befektetés”. A szaúdiak egyszerűen ott akarnak lenni, ahol a növekedés van, a Capcom pedig jelenleg a játékipar egyik legstabilabb bástyája. A Resident Evil Requiem hatmillió eladott példánya alig néhány hét alatt nem csupán egy statisztikai adat; ez egy jelzés a piacnak, hogy a japánok megtalálták a tökéletes receptet a nosztalgia és a modern technológia ötvözésére.
De ne legyünk naivak. Amikor egy olyan állam, amelynek emberi jogi megítélése finoman szólva is ellentmondásos, módszeresen elkezdi felvásárolni a nyugati és távol-keleti popkultúra tartóoszlopait, ott többről van szó, mint puszta osztalékról. A „sportswashing” kifejezés után szabadon nevezhetnénk ezt „gamewashingnak” is. A cél egyértelmű: diverzifikálni a gazdaságot az olajkorszak utáni időkre, és közben olyan kulturális tőkét kovácsolni, amely segít elfedni a politikai rendszer sötétebb árnyalatait.
A sivatagi terjeszkedés nem ismer határokat
A Capcom csak egyetlen gyöngyszem a szaúdiak egyre terebélyesedő koronáján. Ha végignézünk a listán, szinte nem találunk olyan nagy szereplőt, ahol ne tűnne fel a Public Investment Fund (PIF) vagy valamelyik leányvállalata:
- SNK Corporation: A legendás verekedős játékok (Fatal Fury, King of Fighters) otthona már szinte teljes egészében szaúdi tulajdon.
- Electronic Arts (EA): Egy gigantikus, 55 milliárd dolláros üzlet van kilátásban, ami alapjaiban rengetné meg az iparágat.
- Ubisoft: Bár itt még kisebb a befolyás, az Assassin’s Creed Mirage szaúdi helyszíneket bemutató DLC-je már jelezte a szorosabb együttműködést – nem kis belső feszültséget okozva a fejlesztőcsapatnál.
- Take-Two és Activision Blizzard: A legnagyobb nyugati kiadókban is ott pihennek a szaúdi milliárdok.
Etikai dilemma a kontroller mögött
Az újságírói objektivitás megköveteli, hogy feltegyük a kérdést: számít-e a játékosnak, hogy kié a cég, amíg a játék jó? A válasz sajnos nem egyszerű. A The Sims 4 tartalomgyártói már elkezdték elhagyni az EA Creator Networköt tiltakozásul, és a Ubisoft munkatársai is hangot adtak aggályaiknak.
A játékipar eddig egyfajta progresszív buborékként létezett, ahol a diverzitás és az inkluzivitás alapértéknek számított. Hogyan egyeztethető ez össze egy olyan tulajdonosi körrel, amelynek értérendje sok ponton szöges ellentétben áll ezekkel? Egyelőre a szaúdiak tartják magukat az ígéretükhöz, és nem szólnak bele a kreatív folyamatokba. De a 10 százalék már az a szint, ahol a hangjukat nem lehet figyelmen kívül hagyni az igazgatótanácsi üléseken.
Mi jön ezután?
A Capcom függetlensége, legalábbis szellemi értelemben, egyelőre töretlennek tűnik. A japán vállalatok híresen szívósak, ha a belső kultúrájuk megvédéséről van szó. Ugyanakkor látni kell, hogy a videójáték-ipar tőkeigénye óriásira duzzadt. A AAA-kategóriás fejlesztések költségei a csillagos égig érnek, és ha valaki odaáll egy teli bőrönddel, nehéz nemet mondani.
Szaúd-Arábia nem csupán játszani akar a globális porondon; ő akarja birtokolni a pályát. A Capcom 10 százaléka csak egy újabb mérföldkő ezen az úton. A kérdés már nem az, hogy ki lesz a következő, hanem az, hogy mikor éri el a befolyásuk azt a kritikus tömeget, ahol a „pure investment” átcsap „pure controlba”. Addig is élvezzük a zombiapokalipszist, amíg csak a képernyőn zajlik.
