141 millió dolláros globális start, lehengerlő kritikai fogadtatás és egy űrbéli barátság, ami megolvasztja a szíveket – a Project Hail Mary megmentette az eredeti sci-fit.
Ritka pillanat a kortárs Hollywoodban, amikor egy nem franchise-alapú, nem folytatás és nem egy létező képregényuniverzum sokadik bőrlehúzása ekkorát szól. A Project Hail Mary (A Hail Mary-küldetés) mozikba kerülése nem csupán egy premier volt a sok közül, hanem egyfajta iparági fegyvertény. Amikor a jegypénztáraknál 141 millió dolláros globális nyitóhétvégét látunk egy olyan filmnél, amelynek alapja „csupán” egy zseniális hard sci-fi regény, akkor tudjuk: a közönség szomjazik az intelligens szórakoztatásra.
A marsi árnyékából a csillagok közé
Andy Weir neve ma már garancia a minőségre. Míg A marsi (The Martian) Ridley Scott értő kezei alatt vált modern klasszikussá, addig a Project Hail Mary adaptációját a Phil Lord – Christopher Miller párosra bízták. A döntés kockázatosnak tűnhetett, hiszen a duót leginkább a vizuális gegekben gazdag animációkról (Pókember: Irány a Pókverzum) vagy a harsány vígjátékokról (21 Jump Street) ismerjük. Azonban a végeredmény igazolta a bizalmat: Lord és Miller képes volt megtartani Weir tudományos precizitását, miközben egy olyan érzelmi magot helyeztek a film közepébe, ami még a legkeményebb sci-fi rajongók szemébe is könnyet csal.
Gosling, a magányos űrhajós és a „kő-kémia”
Ryan Gosling az elmúlt évtizedben mesterien lavírozott az arthouse drámák és a nagyszabású produkciók között. Ryland Grace szerepében azonban valami olyat nyújt, amit eddig ritkán láttunk tőle: a sebezhetőség, a pánik és a gyermeki tudományos kíváncsiság elegyét. A történet szerint Grace egyedül ébred egy űrhajón, emlékek nélkül, miközben az emberiség sorsa az ő vállán nyugszik.
A kritikusok nem véletlenül emelik ki, hogy Goslingnak még egy „sziklával” is működik a kémia a vásznon. Aki olvasta a könyvet, tudja, mire utalnak; aki nem, annak legyen elég annyi: a film egyik legnagyobb bravúrja egy nem emberi karakter ábrázolása, aki nemcsak vizuálisan lenyűgöző, de személyisége is van. Sandra Hüller jelenléte pedig csak tovább emeli a produkció fényét, súlyt adva a földi eseményeknek.
Amikor a tudomány szórakoztatóvá válik
Drew Goddard forgatókönyve (aki A marsi szkriptjéért is felelt) bravúrosan egyensúlyoz a bonyolult asztrofizikai problémák és a pergő akció között. A Project Hail Mary nem nézi hülyének a nézőt. Megengedi, hogy a főhős számoljon, kísérletezzen, hibázzon és újra próbálkozzon. Ez a „tudományos problémamegoldás mint kaland” tematika az, ami annyira egyedivé teszi ezt a filmet a mai mezőnyben. Nem lézerkardok és űrcsaták döntik el a konfliktusokat, hanem a fizika törvényeinek ismerete és az empátia.
„A Project Hail Mary egy fergeteges sci-fi blockbuster, amely azt ünnepli, mennyit érhetünk el, ha együttműködünk… és hogy mennyi érzelmi töltetet lehet kihozni abból, ahogy Ryan Gosling két és fél órán át barátkozik egy űrlénnyel.” – írja az IGN kritikája, és nehéz ezzel vitatkozni.
Az IMAX mint vallás és mentőöv
A vizuális megvalósításról beszélve nem mehetünk el az IMAX formátum mellett. A 141 milliós nyitásból több mint 30 millió dollárt a nagyformátumú vetítések hoztak, ami jelzi: a nézők eseményként kezelik a filmet. A 70mm-es IMAX kópiák szemkápráztató textúrája, a kozmosz mélysége és a hangmérnöki munka olyan immerzív élményt nyújt, amit otthoni körülmények között, streaming platformon lehetetlen reprodukálni.
Miért fontos ez a siker a mozinak?
Nézzük a számokat: a 81 millió dolláros amerikai nyitás majdnem elérte az Oppenheimer szintjét (82 millió). Egy olyan korszakban, ahol a stúdiók félnek az eredeti ötletektől, a Project Hail Mary sikere jelzőfény. Azt üzeni a döntéshozóknak, hogy a közönség igenis vevő a 200 millió dolláros költségvetésű, intelligens sci-fire, ha az szívvel és szakértelemmel készül. Az Amazon MGM Studios ezzel a húzással végleg beiratkozott a „nagyok” közé, bebizonyítva, hogy képesek globális blockbustereket menedzselni.
Amit imádtunk:
- Ryan Gosling játéka: Egyszerre vicces, esendő és hősies.
- Vizuális effektek: A realizmus és a fantázia tökéletes elegye.
- A tempó: A 150 perces játékidő ellenére egy pillanatra sem ül le a cselekmény.
- A zene: Hans Zimmer-i mélységek, de egyedi, „tudományos” lüktetéssel.
Végszó: Irány a mozi!
A Project Hail Mary nem csak az év eddigi legjobb sci-fije, hanem egy emlékeztető arra, miért is szerettünk bele a moziba. Egy film, ami után úgy jövünk ki a teremből, hogy egy kicsit okosabbnak érezzük magunkat, és hinni akarunk abban, hogy az emberiség (és barátai) előtt nincs lehetetlen akadály. Ha teheted, keresd a legnagyobb vásznat, és hagyd, hogy magával ragadjon az űr csendje és a tudomány zaja. Ez a film megérdemli a figyelmet, mi pedig megérdemeljük az ilyen filmeket.
