Miközben a Ubisoft Toronto negyven munkatársától válik meg, a kiadó azt sulykolja: a Splinter Cell remake biztonságban van. De hihetünk-e még a vállalati ígéreteknek a törölt projektek korában?
A videojáték-iparban az elmúlt években a „restrukturálás” szó ugyanolyan baljóslatúvá vált, mint egy lopakodós játékban a sötétből felvillanó három zöld éjjellátó pont. Ezúttal a Ubisoft Toronto került a célkeresztbe: a stúdió negyven fejlesztőjét bocsátották el, ami nagyjából a teljes létszám 8 százalékát jelenti. A hír önmagában talán nem rengetné meg a tőzsdét, de ha a kontextust nézzük – a folyamatos projekt-törléseket, a belső feszültségeket és a legendás franchise-ok körüli síri csendet –, egy sokkal nyugtalanítóbb kép rajzolódik ki.
A „kreatív házak” és a rideg valóság
A Ubisoft hivatalos kommunikációja szerint a leépítés a januárban bejelentett globális költségcsökkentési terv „utolsó fázisa”. A cég úgynevezett „Creative Houses” (Kreatív Házak) struktúrába szervezi át magát, ami papíron autonómiát és hatékonyságot ígér, a gyakorlatban viszont eddig leginkább stúdióbezárásokat (Halifax, Stockholm) és drasztikus létszámleépítéseket hozott.

A torontói stúdió esete azért is érdekes, mert ez a csapat felelt korábban a Watch Dogs: Legion és a Far Cry 6 fejlesztéséért, jelenleg pedig ők lennének a gazdái a 2021-ben bejelentett Splinter Cell remake-nek. A Ubisoft sietett leszögezni: a leépítés nem érinti Sam Fisher visszatérését. De vajon mennyit ér egy ilyen ígéret egy olyan cégnél, amely nemrég lőtte le a már „célegyenesben lévő” Prince of Persia: The Sands of Time remake-et, amin – mily meglepő – szintén dolgozott a torontói csapat?
Kérdések a sötétben: Mi történik a Splinter Cell-lel?
A Splinter Cell remake-et több mint négy éve jelentették be. Azóta a projekt körül nagyobb a csend, mint egy profi beszivárgó körül. Amit tudunk:
* A játék a Snowdrop motorral készül (ugyanaz, ami a The Division-t vagy a Star Wars Outlaws-t hajtja).
* A rendező, David Grivel 2022-ben elhagyta a céget az EA kedvéért, majd 2025 végén váratlanul visszatért.
* A stúdió mostantól „társfejlesztőként” is funkcionál a Rainbow Six és más projektek mellett.
Ez a „társfejlesztői” státusz a tech-szkeptikus szemlélő számára gyakran azt jelenti, hogy a stúdió önálló kreatív ereje elvész, és a nagy, központi projektek (mint az Assassin’s Creed) kiszolgálóegységévé válik. Ha egy stúdió létszámát csökkentik, miközben több projektbe is be kell segíteniük, felmerül a kérdés: mennyi figyelem jut valójában a szívügynek számító remake-re?
A számok és a bizalomvesztés
Nézzük meg, hogyan alakult a Ubisoft helyzete az elmúlt időszakban:
| Esemény | Érintett egység | Következmény |
|---|---|---|
| Globális átszervezés | Egész vállalat | 6 törölt projekt, 7 elhalasztott játék |
| Párizsi központ | Ubisoft HQ | 200 fős leépítés, szakszervezeti sztrájkok |
| Stúdióbezárások | Halifax, Stockholm | Teljes leállás |
| Toronto leépítés | Ubisoft Toronto | 40 fő elbocsátása (8%) |
„Ez a döntés nem a tehetség vagy az elkötelezettség hiányát tükrözi” – olvasható a szokásos vállalati sablonszövegben.
De ha a tehetség megvan, és a projekt fontos, akkor miért pont most, és miért pont ők? A válasz valószínűleg a negyedéves jelentésekben és a befektetői nyomásban keresendő, nem a kreatív vízióban.
A remake-ek csapdája
Úgy tűnik, a Ubisoft beleesett a saját csapdájába. A nosztalgiára építő remake-ek (Prince of Persia, Splinter Cell) biztonságos befektetésnek tűntek, de a fejlesztési pokol és a belső átszervezések miatt ezek a projektek kolonccá váltak. A Splinter Cell esetében különösen fájó a bizonytalanság, hiszen a rajongók évtizedek óta várnak egy értékelhető lopakodós élményre.

Az iparági trendek azt mutatják, hogy a „AAA” kategóriás fejlesztés fenntarthatatlanná vált. Amikor egy cég egyszerre akarja kiszolgálni a részvényeseket és a játékosokat, gyakran a fejlesztők isszák meg a levét. A torontói leépítés csak egy újabb tünete annak a betegségnek, ahol a kreatív munkaerő csupán egy sor a költségvetési táblázatban, amit bármikor ki lehet húzni a „hatékonyság” nevében.
Konklúzió: Hinni vagy nem hinni?
Lehet-e valami jó ebben? Talán. A létszámcsökkentés néha valóban fókuszáltabb munkát eredményez, és David Grivel visszatérése adhat némi reményt a projekt integritását illetően. Azonban ne legyünk naivak. Amíg nem látunk tényleges játékmenetet, addig a Splinter Cell remake nem több egy PR-eszköznél, amivel a Ubisoft próbálja csitítani a kedélyeket a leépítések közepette.
A valóság az, hogy a Ubisoft Toronto mostantól kevesebb emberrel, több fronton kénytelen harcolni. Sam Fisher pedig, hűen a karakteréhez, továbbra is a sötétben marad – csak most már nem biztos, hogy azért, mert ez a küldetés része, hanem mert talán már nincs, aki felkapcsolja a lámpát.